A fajtára jellemző a nyugodt, kiegyensúlyozott viselkedés, a gondozójával szembeni teljes bizalom.
 
A különleges és bájos kinézetükről híres wallisi feketeorrú juhok főleg Svájc délnyugati részén, Felső-Wallisban élnek. Évente átlagosan 3 - 4,5 kg gyapjút adnak, amit főleg szőnyegkészítésre használnak, de mellények, kabátok és egyéb lakástextilek készítésére is alkalmas.
 
2013. december 19-én érkezett meg az Alpokból Kiskunságra Pimpa és Lipót, hazánk első két wallisi feketeorrú báránya. Tulajdonságai mind küllemben mind viselkedésben jelentősen eltérnek az eddig ismert fajtákétól.
 
Egy házaspár hozta létre a Kiskunkságban az első magyar wallisi feketeorrú juhtenyészetet, de ma már ipolydamásdi tanyájukon folytatják tevékenységüket. Korábban tősgyökeres fővárosiak voltak, akiknek életét végigkísérte az állatok és a természet szeretete. Budapestiként pedig az évek múlásával egyre nagyobb lett bennük az igény a nyugodt, vidéki életre, az állatok közelségére.
 
2014-ben születtek az első utódok, azóta sok cuki kisbárány látott napvilágot. Facebook oldalukon a március 27-én közzétett bejegyzésükben büszkén mutatták be az 5 napja született utódokat, Rudit és Rubint. És követik őket szépen sorban a többiek is az elkövetkező időszakban.
 
 
Még a szokásos "birka természetnél" is nyugodtabbak, kezesebbek és alkalmazkodóbbak – mondja a házaspár hölgy tagja. Azzal, hogy ezek az állatok ennyire békések, ragaszkodók a velük való munka lényegesen könnyebbé válik. Nem kell például küzdeni velük a nyírás alatt, szépen állnak akár fél – egy órát is.
 
A karámjukban azonnal odaszaladnak a belépő gazdához, kedves bújásukkal üdvözlik őket. Megismerik a hangjukat is, így ha éppen nincs idejük bemenni hozzájuk, csak halkan beszélnek, nehogy meghallják és sírjanak utánuk.
 
A ragaszkodó és intelligens cukiságokért egyre többen érdeklődnek. A házaspár azonban mindenkinek elmondja, hogy tartásuk bizony nem csupán a gyönyörűségükben rejlik. Kell ahhoz gumicsizma, trágyaszedő vasvilla, körömvágó szerszám, és sok-sok idő, hogy a báránykák valóban jól érezzék magukat a bőrükben.
 
HA ÉRDEKESNEK TALÁLOD A CIKKET, OSZD MEG ISMERŐSEIDDEL IS!

Érdekességek


loading...
loading...